Észrevették, hogy benne van a kulcs - az első kanyarig jutottak a kamasz autótolvajok (videóval)
Pár száz méterig jutottak csak az autótolvajok, előtte egy házba is betörtek.
Pár száz méterig jutottak csak az autótolvajok, előtte egy házba is betörtek.
Az RTL Híradó szerint az Uzsoki Utcai Kórházban fizetős úton hamarabb kaphatnak ellátást a betegek, mint az állami várólistákon. A párhuzamos rendszer a Térítéses Betegellátó Osztályon működik, ahol a szolgáltatások díját nem közvetlenül a kórház, hanem magáncégek szedik be.
Heer Orsolya és Major Eszter lesz heti váltásban Rábai műsorvezetőtársa szombaton és vasárnap.
Az otthon lakója védekezni sem tudott, az esetet ketten is végignézték.
Idén a legjobb esetben is 2 százalék alatt marad a GDP-növekedés.
A takarítás pedig majdnem olyan fontos, mint a védekezés.
Azon vesztek össze, hogy míg a lány szerette volna megtartani a gyermeket, a férfi nem.
Nem csak azok fizetnek többet, akik balesetet okoztak. A biztosítók igyekeznek a különadó miatti eredmény-csökkenésüket kompenzálni, ebből adódhat a biztosítások kimagasló díjemelkedése.
Október végéig biztosan hiány lesz abból a gyógyszerből, amely az ADHD-s gyerekek kezeléséhez szükséges. A gyógyszert helyettesíteni sem lehet semmilyen más itthon kapható készítménnyel.
A Rákóczi úton, fényes nappal esett egymásnak egy kínai bolt eladója és egy nő, aki nem akart fizetni.
A kutyák többsége sosem volt még a szabadban. Egy német nő ellen állatkínzás gyanújával eljárást indítottak.
A kormány szerint a késések vis major kategóriába tartoznak, amit a hőség okozott.
A család 2022 novemberében kezdett gyűjtésbe, hogy esélyt adjanak a gyógyulásra.
Az egyik beltéri medence közelében lévő néhány méteres térelválasztó fal borult rá bontás közben a túloldalon dolgozó áldozatra. Vizsgálják, hogy történt-e mulasztás.
Halálos baleset történt Vámosszabadiban, az Orbán-család tulajdonában álló kavicsbányában.
Ezzel egy 24 éves szokást szakított meg, ugyanis a Nemzet Színésze cím új birtokosát hagyományosan a Nemzeti Színház mindenkori vezérigazgatója értesíti.
Pop Mert szerint az állam titoktartási szerződést íratott alá velük, nem csak a kártérítés mértékéről, de a tényéről is.
Egy 21 éves moldáv embercsempész hozhatta vissza Magyarországra azt a hétfős nepáli csoportot, amely múlt héten csütörtök éjszaka halálos balesetet okozott a Ferihegyi úton.
Enyhe tél, meleg tavasz – a lehető legrosszabb kombináció a pollenallergiások számára.
Több mint 900 ezer nyugdíjas tengődött a létminimum alatt tavaly.